Oktatási és adminisztrációs feladatok a 2015/16/2 félév szorgalmi időszakának végén
                és a vizsgaidőszakban, valamint a következő félév (2016/17/1) elején

 

 

Félévközi jegyek

A félévközi jegyek Neptunba való bevitelének határideje legkésőbb a pótlási időszak kezdetétől számított második hét vége, azaz  2016. június 3. (péntek), a különeljárási díj ellenében pótolt követelmények esetében az értékelést követő második nap. Minden egyes hallgatónál a félévközi jegyek esetében érdemjegynek vagy a Nem teljesítette bejegyzésnek kell szerepelni. Ki nem töltött sor hiánynak minősül. Félévközi jegyből egy tárgynál csak egyetlen bejegyzés szerepelhet. Tehát, ha bekerül egy jegy, ami később megváltozott (pl. javító ZH miatt), akkor azt törölni kell és az új végeredményt kell csak beírni.

Részletes tudnivalók

Aláírások

Az aláírások Neptunba való bevitelének határideje a szorgalmi időszak utáni 3. hét 2. napja, azaz  2016. június 7. (kedd), a különeljárási díj ellenében pótolt követelmények esetében az értékelést követő második nap. Minden egyes hallgatónál az aláírás esetében Aláírva vagy a Megtagadva bejegyzést kell bevinni. Ki nem töltött sor hiánynak minősül.

 

Részletes tudnivalók

Vizsgajegyek

A vizsgajegyek Neptunba való beviteli határideje az eredmény kihirdetését követő második munkanap, de legkésőbb 2016. június 25. (szombat) 23:59. Minden egyes hallgató minden vizsgasorában érdemjegynek, vagy a N.J.M. (nem jelent meg) bejegyzésnek szerepelnie kell! Ki nem töltött sor hiánynak minősül.

A vizsgaidőszak utolsó napja:  2016. június 24. (péntek)

Részletes tudnivalók

Eredmények közlése, őrzése

Eredményeket csak név nélkül, Neptun kóddal  (oktatási azonosítóval) szabad az interneten vagy hirdetőtáblán közzétenni a Neptun kód (oktatási azonosító) szerint sorba rendezve. Az eredményhirdetésnek meg kell történnie a vizsgát követő 2. munkanap éjfélig, legkésőbb a vizsgaidőszak utolsó napját követő nap éjfélig.

A félév végi eredményeket (névsorok, vizsgalapok) nyomtatott formában is meg kell őrizni, tantárgyanként csoportosítva, a következő félév kezdetétől számított 1 hónapig zárt helyen (pl. az oktató irodájában, vagy a tanszéki adminisztráción), aztán a tanszéki irattárban 5 évig.

A dolgozatokat, ZH-kat a következő félév kezdetétől számított 1 hónapig kell megőrizni.

Különeljárási díjak

Különeljárási díjak kirovásával kapcsolatos teendők határideje: 2016. június 8. (szerda). A KTH által kidolgozott módszert kell alkalmazni (általában az I/2 pontban leírtak szerint).

A késve beadott feladatok után 1800 Ft, a pótlási heti pót-pót zh-k után pedig 4500 Ft díjat kell fizetni. Figyelni kell tehát az  „értékelés típusának”  beállítására.

Ügyeljünk rá, hogy csak a TVSZ szerint jogos tételeket rögzítsük (pl. csak a pót-pót zh-n ténylegesen résztvevő hallgatóknak jegyezzük be). Azon tárgyak esetében, amelyekhez előadási és gyakorlati kurzusok is tartoznak, lehetőleg mindig a megfelelő előadáskurzus felől vigyük be az adatokat.

A bevitelt folyamatosan (közvetlenül a kirovás alapját képező feladat beadását, ill. a pót-pót zh megírását követően) végezzük.

A bejegyzések alkalmával a hallgató automatikus tájékoztatást is kap a rendszertől, így idejében jelezheti, ha kifogása van. Amennyiben a Tanszék ezzel egyetért,  a fenti határidőig  törölheti vagy módosíthatja a bejegyzést.

Kurzusok kiírása

Kurzusokat a következő félévre 2016. április 22-ig kellett kiírni, és gondoskodni kell az órarendi információk megadásáról is. A tárgyjelentkezés várhatóan 2016. június 27-én 18 órától indul. A meghirdetett kurzusokhoz várakozólistát is meg kell adni, a tervezett létszámhoz képest 10 %-ot kell beállítani. Különösen szabadon választható tárgyak esetében javasolt a minimális létszám beállítása is (a minimális létszám alatti kurzusokról lehet úgy dönteni a regisztrációs hét elején, hogy nem indulnak, illetve ezt a döntést a regisztrációs hét egy későbbi időpontjára is el lehet halasztani).

A kurzuskínálat szűkítését és az órarend módosítását augusztus 29. után már kerülni kell.
A regisztrációs hét hétfőjén (2016. augusztus 29-én) 16 óra után végrehajtott ilyen típusú módosítás pedig büntetés (tanszéki kompenzációs díj) kirovását vonja maga után:

TILOS tehát:
a) a kurzust törölni,
b) a kurzus maximális létszámát csökkenteni,
c) a kurzus minimális létszámát növelni,
d) a kurzus órarendi időpontját megváltoztatni.

A Neptun rendszerben lehetőség szerint mielőbb, de a regisztrációs hetet követő első héttel bezárólag mindenképpen rögzíteni kell a kurzusokat tartó (tényleges) oktatók nevét.


Neptun Internetes oktatói felületén az aktuális felülethez tartozó "Súgó" elérhető az "alsó sorban". Továbbá egy részletes útmutató is letölthető a "Súgótól" balra a "Segítség" címszón lévő linkről


Két hasznos honlapcím:

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat:

www.kth.bme.hu >> Szabályzatok >> A BME Tanulmányi és Vizsga Szabályzata (BME TVSZ)  2015. szeptember 28-i módosítás

 

Tanulmányi Ügyrend:

www.kth.bme.hu  >> Szabályzatok >> Tanulmányi ügyrend 3. füzet Oktatásszervezés ( 12/2013 (VI.24.) számú Rektori Utasítás)


 

Félévközi jegyek beírása - részletes tudnivalók

A félévközi jeggyel végződő tárgy esetében csak egy bejegyzést, a végső osztályzatot kell beírni (aláírás nincs).

 

A Bejegyzés dátumát a következő szabály alapján kell beállítani:

    --  Ha a hallgató a követelményeket a szorgalmi időszakban, ill. a TVSZ 13.§ (2) szerint a szorgalmi időszakbeli ellenőrzés pótlási időszakra eső rendes pótlási lehetősége alkalmával teljesítette (tehát a végeredmény a szorgalmi időszakhoz tartozó munka alapján alakul ki), akkor a dátumot a szorgalmi időszak utolsó napjára, azaz 2016.05.23-ra kell állítani.

    -- Ha a hallgató a TVSZ a 16.§ (3) szerint egy eredménytelen zárthelyi dolgozat újbóli pótlását, különeljárási díj ellenében a pótlási héten kísérelte meg, dátumként a dolgozatírás napját kell megadni (tehát azt a napot, amelyen a végeredményt kialakító számonkérésre sor került).


-- Ha a hallgató a tantárgy egyetlen ellenőrzésén sem jelent meg a minősítés: Nem teljesítette.
-- Ha a hallgató tantárgykövetelmény szerinti megengedett hiányzások mértékét túllépte, a minősítés: Nem teljesítette.
-- Amíg a hallgatónak van lehetősége rá, hogy a tantárgy követelményeit teljesítse, addig a jegybeírással várni kell.


-- Ha a hallgató a tantárgy legalább egy ellenőrzésén megjelent, és a tantárgykövetelmény szerinti megengedett hiányzások mértékét sem lépte túl, viszont a tantárgy követelményeit nem teljesítette, és késedelmes feladatbeadással, illetve a pótlási időszakban írt beszámolóval sincs már mód a tantárgy követelményeinek teljesítésre, akkor a bejegyzés elégtelen (1).
-- Ha a hallgató a tantárgy követelményeit teljesítette, a bejegyzés elégséges (2), vagy közepes (3), vagy jó (4), vagy
jeles (5).

vissza

Aláírások bevitele - részletes tudnivalók

Az aláírás a vizsgával záruló tantárgy félévközi követelményeinek teljesítését igazolja. A TVSZ 15.§ (1) alapján a vizsgára bocsátás feltétele az aláírás megszerzése.

A Bejegyzés dátumát a következő szabály alapján kell beállítani:

    --  Ha a hallgató a követelményeket a szorgalmi időszakban, ill. a TVSZ 13.§ (2) szerint a szorgalmi időszakbeli ellenőrzés pótlási időszakra eső rendes pótlási lehetősége alkalmával teljesítette (tehát a végeredmény a szorgalmi időszakhoz tartozó munka alapján alakul ki), akkor a dátumot a szorgalmi időszak utolsó napjára, azaz 2016.05.23-ra kell állítani.

    -- Ha a hallgató a TVSZ a 16.§ (3) szerint egy eredménytelen zárthelyi dolgozat újbóli pótlását, különeljárási díj ellenében a pótlási héten kísérelte meg, dátumként a dolgozatírás napját kell megadni (tehát azt a napot, amelyen a végeredményt kialakító számonkérésre sor került).

Ha egy hallgató valamelyik korábbi félévben már megszerezte a tárgy aláírását, akkor a tárgy felvételekor az aláírás bemásolódik az aktuális félévben a tárgyhoz tartozó indexsorba,
így annak beírásával, általában már nem kell foglalkozni.
Az aláírás a megszerzés félévében és az azt követő hat félévben érvényes, tehát jelenleg a 2012/13/2 félévben és az azt követő félévekben szerzett aláírás fogadható el.
Különleges esetek is előfordulhatnak:

-- Ha a hallgató az aktuális félévben is teljesítette az aláírás feltételeit, akkor a másolataként szereplő korábbi dátumú aláírást törölni kell, és helyette új dátummal kell az "aláírva" eredményt bevinni.

-- Ha a hallgató az aktuális félévben nem teljesítette az aláírás feltételeit és a másolatként szereplő aláírás már nem érvényes (2012/13/1-ből vagy annál korábbi félévből származik),
akkor azt törölni kell, és helyette új dátummal az "aláírás megtagadva" eredményt kell beírni.

-- Ha a hallgató egy másik képzésén korábban szerzett aláírást az adott tárgyból, akkor a bejegyzés automatikusan nem íródik be az indexsorába. Ilyenkor a hallgató kérheti az átvezetést a KTH-tól,
de ezt a tanszék is megteheti, ha meggyőződött az aláírás érvényességéről. Ilyenkor ügyelni kell rá, hogy az aláírást az eredeti dátummal írjuk be.

vissza

Vizsgajegyek bevitele - részletes tudnivalók

Fontos tudnivaló: csak azokat a hallgatókat szabad vizsgáztatni, akik a Neptunban a vizsgalistán szerepelnek!

Ha valaki nem tud vizsgára jelentkezni, annak legtöbbször nem technikai, hanem más, súlyosabb oka van (pl. nem fizetette be a költségtérítést, stb.). Az így adott vizsgajegyet egyébként sem tudnánk elkönyvelni. A vizsgajegy beírása előtt a hallgatónak aláírást kell kapnia!

Az N.J.M. (azaz Nem Jelent Meg) oszlopba mindenképpen kell jelölést tenni, ha a hallgató nem vett részt a vizsgán!  Ez teljesen független attól, hogy hoz-e orvosi igazolást, vagy vizsga előtt ugyan megjelenik, de bejelenti, hogy mégsem szeretne vizsgázni, stb.  Ilyen esetben elégtelen vizsgajegy automatikusan nem adható. Viszont ha a hallgató megjelenik a vizsga elején, és kéri, hogy írjuk be neki az elégtelent mert nem készült fel, teljesíthetjük a kérését.

A beszámít a vizsgákba oszlop alapértelmezésben minden hallgatónál be van jelölve. A jelölést általában hagyjuk így, kivéve, ha valamilyen különleges ok miatt a hallgatónak mentességet adtunk a vizsgán való részvétel alól. Az N.J.M. oszlopot ilyenkor is be kell jelölni!

(Ha az „N.J.M” és a „Beszámít a vizsgákba” oszlop is be van jelölve, a hallgatónak 4500 Ft különeljárási díjat kell fizetnie. A hallgatónak van lehetősége kérni, hogy a hiányzását tekintsék igazoltnak, ilyen kérelmet a KTH-ba nyújthat be. Az oktatónak nem feladata mérlegelni, hogy a hiányzás igazolt vagy igazolatlan-e, de van lehetősége igazoltnak tekinteni azt. Ebben az esetben kell kivenni a pipát a „Beszámít a vizsgákba” oszlopból.)
Ez utóbbi megoldás akkor is alkalmazható, ha a távolmaradó hallgatónak nincs aláírása, tehát nem jogosult részt venni a vizsgán (még jobb, ha a tanszéki adminisztrátor törli a vizsgáról az ilyen hallgatót).

A megajánlott jegyek esetében arra kell ügyelni, hogy formálisan ne megajánlott jegynek könyveljük őket. A vizsgaidőszak elejére kiírt fiktív vizsgára jelentkeztessük a megajánlott jegyet elfogadó hallgatókat, és szokásos vizsgajegyként írjuk be az eredményeket.

vissza